|
|
 |
|
 |
| |
A hálózati elemek, tűzfalak, betörés-detektáló eszközök használata komoly szakértelmet követel, amely gyakran nem áll rendelkezésre az informatikával napi szinten nem foglalkozó, főállású rendszergazdával nem rendelkező cégek esetében. Ennek következtében ezen cégek gyakran nehéz döntés elé kerülnek:
|
|
| |
|
|
| |
 |
 |
saját erejükből kialakítják és felügyelik informatikai infrastruktúrájukat, kockázatot vállalva, hogy hozzáértő szakember hiányában kisebb-nagyobb hibák, problémák merülhetnek fel, |
| |
 |
vagy lemondanak a technikai fejlődés által nyújtott szolgáltatások egy részéről. |
|
|
| |
|
|
| |
 |
 |
A távoli rendszerfelügyeleti és monitoring szolgáltatás költséghatékony és rugalmas megoldás az informatikai rendszerek üzemeltetésére |
| |
|
|
| |
 |
Szakembereink távolról, az Internet lehetőségeit kihasználva, valós időben látják el ügyfeleink rendszereinek felügyeletét, |
| |
 |
az adott rendszer konfigurációját és szoftvereit folyamatosan, a felhasználók igényeit a legmesszebb menőkig figyelembe véve biztonságos, naprakész állapotban tartják, |
| |
 |
szükség esetén munkaidőn túl is közbelépnek, elhárítják a veszélyforrásokat, veszélyhelyzeteket, sőt akár konkrét támadásokat is. |
|
|
| |
|
|
| |
oldal tetejére |
|
|
|